Út a vadonból – a hétszáz éve elhunyt Dante emlékezete

„Az emberélet útjának felén
    egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
    mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
    s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
    már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
    De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
    hallanod kell, mit láttam az uton.
Akkortájt olyan álmodozva jártam:
    nem is tudom, hogyan kerültem arra,
    csak a jó útról valahogy leszálltam.”

Az Úr ezerkettőszázhatvanötödik esztendejében megszületett Firenze városában Durante Alighieri. Régi nemesi családba született, apai ágon a rangos római patrícius família, a Frangipani nemzetség utóda volt, anyai ágról pedig a tekintélyes ferrarai Alighieriek leszármazottja volt. A második keresztes hadjáratban hősi halált lelt ferrarai felmenők miatt vette fel az Alighieri nevet. Édesanyja viszonylag korán elhunyt, apja pedig újranősült.

A gyermek Dante szerzetesiskolákban tanult, retorikamesterétől, Brunetto Latinitől megismerte Arisztotelész, Cicero, Seneca és a Biblia tanításait, amelyek később műveltségének és műveinek az alapköveivé váltak. A retorika mellett jogot, orvostudományt és művészeteket tanult a híres Università di Bolognán.

A száműzetése előtt

Mint firenzei katona és államférfi, Dante saját bevallása szerint határozottan hűséges volt Istenhez, de gyakran kritikus volt a római katolikus egyházzal szemben. Különösen nem szerette a burjánzó nepotizmust, illetve a szimónia gyakorlását, azaz az egyházi és lelki javak anyagi előnyök révén történő megszerzését, például a bűnbocsánat megvételét.

Sok csoport kihasználta ezeket a meglehetősen korrupt szokásokat, de kevesen támogatták ezeket annyira, mint a „Guelfi Neri”, avagy a Fekete Guelfek. Ők egy politikai és vallási frakció voltak, akik a pápa politikai befolyásának a kiterjesztésére törekedtek. Dante ellenben a „Guelfi Bianchi”, avagy a Fehér Guelfek tagja volt, akik úgy vélték, hogy Firenzének nagyobb szabadságra van szüksége a római befolyás alól.

Dante a Fehér Guelfek nyilvános képviselőjeként többször is felszólalt a pápa hatalma ellen addig, amíg a Feketék ki nem használták a hatalmi helyzetüket és száműzték Dantét 1302-ben Firenzéből (egyes források szerint halálra ítélték és ő elmenekült). De ahelyett, hogy ez elhallgattatta volna,

A színjáték színfalai mögött

Meggyalázva és a visszatérés minden reményétől megfosztva a költő szabadjára engedte minden sérelmét az egyházzal és az olasz társadalommal szemben.

Mivel olaszul írta meg az Isteni színjátékot, nem pedig latinul, amelyik a hagyományos nyelv volt az akkori elit körei között, Dante a lehető legszélesebb közönséget biztosította a csípős politikai kommentárja számára. Például a Pokol ötödik körében – amely az indulatosok avagy a haragosok köre – Dante végignézi, ahogy a bűnösök letépik egy Fekete Guelf, Filippo Argentini végtagjait.

Csak „Commedia”-nak nevezte, amely akkoriban még nem a modern értelemben vett komédiát jelentette, hanem egy olyan terjedelmes művet, amelyben a főhős nem hal meg, s amely nem használ végig magasröptű nyelvet. Gyakorlatilag korának ponyvaregényét jelentette. Az „isteni” jelzőt csak később tette elé a mű előtt tisztelgő Boccaccio, s így született meg a Divina Commedia.

Firenze, aranykorában

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”

Lényegében véve ezzel a sötét jövőre figyelmeztető a sorral kezdődik meg az irodalom legszebb szerelmi utazása. Bár Dante feleségül vette egy befolyásos firenzei család lányát, kilencéves kora óta viszonzatlanul szerelmes volt egy másik nőbe: Beatrice Portinariba.

Annak ellenére, hogy a valóságban állítólag mindössze kétszer találkoztak, Beatrice Dante élethosszig tartó múzsája lett. A színjátékban ő indította útjára Dantét a Pokol mélyére és fel a Purgatórium-hegyre. Erőteljes, mennyei alakként ábrázolva vezeti Dantét a Paradicsom koncentrikus, mennyei szféráin keresztül,

A bűvös hármas szám

A színjáték a hármas szám köré van felépítve, amivel feltehetőleg a Szentháromságot, Isten titokzatos hármas voltát akarta leképezni.

A mű három könyvre tagolódik (Pokol, Purgatórium és a Paradicsom), könyvenként 33 éneket tartalmaz (illetve a Pokol egy bevezető éneket, így összesen 100 énekből áll a Színjáték), mind a pokol, a purgatórium és a paradicsom is háromszor három részből áll: 9 körből, 9 gyűrűből és 9 égből.

Az eredeti olasz szövegben minden rím háromszor fordul elő, egy Dante által kitalált „terza rima” (rímképlete: aba bcb cdc…) rímelést használ végig és háromsoros kis strófákban – tercinákban – halad a szöveg.

Dante emlékezete

1921 április 30-án, halálának a hatszázadik évfordulójára emlékezve az akkori pápa, XV. Benedek kihirdette az „In praeclara summorum” című enciklikát, amelyben Dantét úgy nevezte, mint egy „a sok ünnepelt géniusz közül, akikkel a katolikus hit büszkélkedhet” és aki „az emberiség büszkesége és dicsősége”.

2008-ban a firenzei önkormányzat hivatalosan is bocsánatot kért Dante 700 évvel korábbi száműzése miatt. 2021 májusában egy szimbolikus újratárgyalást tartottak az ügyében, hogy posztumusz tisztázzák a nevét – de az irodalomtörténet és az egyetemes civilizáció ettől függetlenül is már rég a halhatatlan, nagy szellemek közé emelte.